Három rejtélyes alakot fedeztek fel a Loch Ness-i tóban a Google Earth felvételén, és egy turista szerint akár Nessie „kis családját” is láthatták.
Elképesztő látvány tárult egy vadász elé: hőkamerával egyszerre 26 medvét rögzített egy Nagyócsa melletti kukoricaföldön.
Titkos társulati ülés, tiltakozó akció, nyílt levelek és több százmilliós produkciók: hónapok óta gyűlnek a feszültségek a Budapesti Operettszínházban. A kulturális tárca most vizsgálatot indít az int ...
Az Északi-sark felett már kialakulóban van a sarki örvény, amelynek alakulását kiemelt figyelemmel követik a meteorológusok.
Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek – közölte a ...
Peter Pellegrini államfő a héten az ENSZ Biztonsági Tanácsában képviselte Szlovákiát, még beszédet is mondott a közgyűlés előtt. A delegáció tagjai között volt Miroslav Lajčák egykori külügyminiszter ...
Alig néhány évtized alatt gyökeresen megváltozott Dubaj arculata. Ahol egykor alacsony épületek, halászhajók és a Perzsa-öböl partvidéke határozták meg a látképet, ma több száz felhőkarcoló, hatalmas ...
Az ember nyugodtan sétál a kertjében, amikor furcsa dologra lesz figyelmes: a kerítés túloldaláról egyre több levél landol nála. A szomszéd azonban ennél is tovább megy.
Oroszországban egyre nagyobb szerepet kapnak a kényszermunkaközpontok, miközben az elmúlt években jelentősen csökkent a ...
Egy mintegy húszméteres falrészletet találtak Párizsban, az Île de la Cité szigetén, a Notre-Dame közelében. A francia kulturális minisztérium szerint a lelet jelentős lehet, de egyelőre nem bizonyíto ...
Megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában az új uniós vámkódex, amely az elmúlt évtizedek legjelentősebb változását hozza az európai vámrendszerben. A szabályozás célja, hogy egységesebb, hatékonya ...
A szlovák labdarúgó-válogatott az NL C divíziójában szerepel, szombaton Moldovát fogadja, három nappal később Kazahsztánt. Ezek után idegenben lép pályára kétszer, Feröer majd Moldova ellen. A két ...